Azt mondják hinni kell. Hinni, hogy van még remény.
De a hittől sosem leszel boldog, csupán építkezhetsz belőle.
Egy saját világot.
Azt mondom szép volt, azt mondom jó volt. Nem mondom, de érzem; ELÉG volt.
Üveg, ablak, tér és árnyak,
a szekrényben szavak hálnak,
értelmet sosem várnak,
lelkedbe bele-belerágnak.
Üveg, ablak, tér és árnyak,
odakinn csak a felhők szállnak,
új napokra ők sem vágynak,
holnapról tegnapra járnak.
Üveg, ablak, tér és árnyak,
szemedben világok állnak,
holnaptól romokban stagnálnak,
rejtekükben fények strázsálnak.
Üveg, ablak, tér és árnyak,
ők vissza-visszajárnak,
zavarodban melléd állnak,
majd tova-tovaszállnak.
-üresek a szavak, elfakult a háttér-
Ne nézz! Ne láss! Nincs mit mondanom,
itt az idő sátrat kell bontanom.
Kinőtt a világ, kinőttem Én is Őt,
elhagyom hát, mint minden szeretőt.
Szerető vagy Te is, egy átkozott szajha,
bilincsbe zárt a bűnösök hatalma.
Ne félj! Ne vétkezz! Már nincs mit mondanom,
nincsenek hibák, már nincs mit rontanom.
Elvetted azt, mi voltam, már nem vagyok szabad,
Tiéd lettem, minden könnyem lelkedre tapad.
Egy pillanat volt, mit kettőnkre szántál,
majd nevettél és kacsintva továbbálltál.
-csak merengj-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése